Esettanulmányok
Hrek
Beszmolk
Alfajrk archv
Meditcik
Idzetek
Klubok
Linkek
Csere-bere
"Az els lps a legfontosabb lps. Nemcsak azrt, mert kijelli az tirnyt, hanem mert abban mr - mint magban a nvny - minden benne van."
(Mller Pter)
Alfajrk archvuma
2004. december.
 
Kzljk az Eckhart Tollval ksztett interj utols rszt:
 
– Hogyan előzhetjk meg a kisgyerekeknl, hogy az elmjk csapdjba essenek, s nmagukat a gondolkoz elmjkkel azonostsk?
– Leginkbb azzal tantod a gyerekeidet, ahogy otthon az letedet led velk. Sokkal nagyobb a slya annak, amit ltnak rajtad, mint amit szavakknt hallanak tőled. Ugyanis ltjk, hogyan lsz. Az elsődleges teht az, hogy lj gy – magadrt –, s az egyetlen sz kimondsa nlkl is tjut a gyerekedbe. Amennyire csak tudsz, igyekezz otthon jelenltben lenni, a csaldtagokkal folytatott interakcikban is! Vigyl teret a csaldtagokkal val kapcsolatodba! Ez tbbek kzt azt jelenti, hogy amikor valamit mond a gyereked, akkor valban figyelj r! Ne teremts otthon olyan hangulatot, hogy minden pillanatban kell valamit csinlni, aztn a kvetkező dolgot, majd egy jabbat! Sok csaldnl ilyen nyugtalansg figyelhető meg. Egyfolytban rohanglnak, mint a csirkk: "Gyere csinld ezt, aztn azt, ez mg nincs ksz!" lland feszltsg s nyugtalansg uralkodik. A legtbb csaldban mr nem esznek egytt, szpen, nyugodtan. S amikor nem akad semmi, amivel megtltsk az letket, akkor bekapcsoljk a tvt...S a gyerekek ebben nőnek fel. Ilyen krnyezetben, amiben folyamatosan tengernyi, haszontalan gondolati aktivitsra ingerlik őket. A videojtkok s egyebek...
 
Teht vigyl jelenltet a csaldba, s ez azzal kezdődik, hogy igazi figyelmet adsz a gyereknek! Teht ne azt mondd neki, hogy: "Ne azonosulj az elmddel!" Inkbb te ne azonosulj az elmddel, s akkor mr kpes leszel valban figyelni a gyerekre, amikor beszl hozzd! Ez a meghallgats művszete, ami minden kapcsolat taln legfontosabb rsze, m klnsen fontos a gyerekeiddel val kapcsolatban. Ők ugyanis ezt szvjk magukba.
 
Na mr most, meghallgatson nem csupn azt rtem, hogy igyekszel megrteni, mit is akar mondani a gyerek. A meghallgatsnak mlyebb vonatkozsa is ltezik. A meghallgats a tudatos jelenlt, a figyelem auditv megnyilvnulsa. Ezrt ne csak hallgasd, hanem nzd is őt! Ez a figyelem vizulis megnyilvnulsa. m ltezik az rzkszervi szlelsnl mlyebb valami is, ez pedig a tudatos jelenltnek az a tere, ami megjelenik, valahnyszor teljes figyelmet szentelsz valakinek. Msknt fogalmazva: ahogy rnzel a gyerekedre, hallgatod, s ő taln nyugtalan, esetleg pp most rt haza az iskolbl, s azt mesli el, hogy ott mi trtnt. Te egyszerűen ott vagy, az ber, csndes jelenlt tereknt. Ekkor figyelem alakul ki. Tgassg. S aztn rjssz, hogy valban ez az, ami szmt. Nem annyira az a lnyeg, hogy mit mond el a gyerek. Az msodlagos. m a tudatossg tere megvan, ahogy kapcsolatba lpsz vele. Megengeded, hogy a kapcsolatban tr legyen. Gyermeked szmra ez a legerőteljesebb tants! A gyerek ugyanis magba fogja azt szvni. Az hasonl llapotot hoz ltre a gyerekben is.
 
Ne vessz el a fogalmakban! A beszlni tanul gyerek hes a fogalmakra – a kondicionlt elme azokra vgyik –, s gy fennll a veszly, hogy elveszik az egyre tbb fogalomban. Ebben a stdiumban ugyanis az elme ignyli a fogalmakat: "Mi ez? Mi az?" – krdezi. S a gyerek elnevezst, megjellst akar hallani. Az elme ezekre vgyik. Ebben a stdiumban azok fontosak a szmra. Igen, meg kell mondanod a gyerekednek, hogy az adott dolog micsoda, hogy annak valamilyen elnevezse van. "Ezt gy s gy nevezik" – mondod. De mindig mutass r a tnyre, hogy ugyan gy s gy nevezik, m az csupn a neve, nem maga a dolog. "Rzsnak hvjuk. Tlgyfnak nevezzk. Kutynak hvjuk. Ez a neve." S aztn gondoskodj rla, hogy – amennyire lehetsges – a gyerek kapcsolatba kerljn azon dolog realitsval! Teht biztasd a gyereket, hogy fogja meg, nzze meg, hallgassa meg! rintse, nzze, hallgassa! Hogy a dolog tgassgbl valamennyi azrt megmaradjon. Hogy a fogalmak ne szippantsanak be az elmjben mindent, mert klnben egy idő mlva a tanult fogalmat sszetveszti a valsggal. Ebben a stdiumban teht fontos erre fektetni a hangslyt.
 
Egyes alternatv iskolkban tudtommal ma mr valamennyire figyelnek erre, s kis gyerekeknek mg nem tantanak fogalmakat. Arra biztatjk a gyerekeket, hogy a kezkkel csinljanak ezt-azt, fogjk meg a trgyakat, hogy ne vesztsk el a kapcsolatukat a kzvetlen rzkels dimenzijval. Ez kulcsfontossg.
s van egy harmadik dolog is: a fjdalomtest. Ugyanis a gyerekek is rendelkeznek fjdalomtesttel. Hiszen mindenki ebbe a vilgba szletik bele. A gyerekek egymstl eltrő erőssgű fjdalomtesttel rendelkeznek. Akadnak boldog babk, s olyanok is, akik szinte egyfolytban srnak, nem tudjuk mirt. Ez van. Megjegyzem, az erős fjdalomtesttel rendelkező ember lelkileg nem felttlenl kevsb fejlett, mint a gyenge fjdalomtestű. Ennek inkbb az ellenkezője az igaz. Amikor megjelenik a gyerek fjdalomteste, pldul rjn az vltsi roham, ledobja magt a fldre s vlt, s ez rendszeresen megtrtnik, akkor beszlj vele! Ne akkor, amikor ez trtnik, hanem utna. Amikor a gyerek mr ismt sznl van. "Mi volt az tegnap? Mi trtnt? Mit reztl? Hogyan kezdődtt? Melyik pillanatban kezdődtt? A tested melyik rszben rezted?" Teht btortsd a gyereket, hogy emlkezzen, mit rzett, s hogy figyeljen r!
Aztn amikor legkzelebb szleled a roham első jelt, mondhatod: "! gy ltom visszajtt!" Akr valamilyen nevet is adhatsz ideiglenesen a fjdalomtestnek. Csak hogy be tudja azonostani. "! jra itt van. rzed?" S a gyerek egy darabig gy taln kpes tudatos maradni. Lehet, hogy jra elveszti a tudatossgt, s jelenetet rendez. Semmi vsz. Miutn lezajlott, mondd: "jra itt volt, igaz?" Ennek hatsra nagyon gyorsan kifejlődik a gyerekben a kpessg, hogy a trtns kzben tudatos maradjon. Az pedig csodlatos! A fjdalomtesttel trtnő tants rendkvl gyakorlatias s direkt mdszer, s nem szksges hozz egyetemi vgzettsg, hogy megrtsd. Azonnal megltod. Szmos olyan csaldot ismerek, ahol alkalmazzk ezt a mdszert. S elrkezik az idő, amikor a gyerek flfedezi a te fjdalomtestedet! rdemes ugyanis elmondani neki, hogy: "Nekem is van m fjdalomtestem." Emlthetsz r pldt is. Elmeslheted, mi trtnt ekkor vagy akkor. A gyerek pedig gy reagl: ", valban!" Persze nem praktikus a gyerek szmra fjdalomtestnek nevezned a jelensget, adhatsz neki valamilyen ms nevet is. Elrkezhet az idő, hogy a gyerek gy szl: "! Itt a fjdalomtested! Megjelent!" – amivel mr ő tant tged. Ilyen egy tudatosan lő csald, ami csodlatos dolog! lnek ma mr gy csaldok. S ez meg fogja vltoztatni a vilgot. Semmi egyb nem kpes megvltoztatni a vilgot.
 
– Hallottl-e a Silva-fle agykontroll nevű elmefejlesztő s stresszkezelő mdszerről? Ha igen, mi a vlemnyed rla, s hogyan viszonyul az a tantsodhoz?
– Ismerem s kitűnőnek tartom, feltve, hogy az alap megvan, ami a jelen pillanathoz val viszonyod. Ha az ltalad teremtendő dologra nem gy tekintesz, mint eszkzre, amivel megszkhetsz a jelenlegi, nem kielgtő letedből, – akkor ez a fajta hozzlls termszetesen akadlyozn a manifesztl kpessgedet is. Ez a negativits ugyanis nehezebb teszi a dolgot. Bizonyos mrtkig ugyan akkor is tudsz manifesztlni, m a negativits – anlkl, hogy tudnl rla – rsze lesz a teremtsednek. Ha azonban az alapot rendbe teszed, csodlatos dolog utna teremteni! lvezed a teremts rmt. Gynyrű dolog! De nem az "akarom", a "szksgem van r" pozcijbl!
 
– Mikor jssz Magyarorszgra előadst tartani?
– Terveim szerint 2006-ban.
 
– Ksznm az interjt, s szeretnm elmeslni neked, hogy a tegnap esti, koppenhgai előadsod utn – ami dbbenetes lmny volt szmomra – jjel azt lmodtam, hogy kis ajndkot kapok tőled. Kibontottam a csppnyi dobozt, s egy elemlmpba val, eredeti Edison-izz lapult benne. Ahogy Thomas Edison egyszerű s műkdő tallmnya fnybe bortotta a fizikai vilgunkat, gy – hitem szerint – a te kristlytiszta tantsod is egyszerű s műkdő eszkzt ad keznkbe ahhoz, hogy belső vilgossgban lhessnk. Akr a "spiritualits Edisonjnak" is nevezhetnnk... Ajndkodrt sokak nevben mondok most ksznetet.
 
 
SIKEREK
 
Egy masszvan parlagfű-allergis ismerősnek demonstrltam a kzrezegtetses, fejfjs elmulasztsra is alkalmas, ultratechnikt.
Ltnotok kellett volna az arct, ugyanis – mindkettőnk megdbbensre – mr az első (!) rezegtetsnl kidugult az orra! Addig egsz nap nem kapott az orrn levegőt! Msnap egy msik parlagfűldozatnl is kiprbltam, akinek ettől azonnal elllt az orrfolysa! A hats kb. 1-2 rig tartott. Ezt kvetően tovbbi kt parlagfűldozaton prblkoztam, s mindkettőnl azonnali hatst rtem el. (Orrfolys megszűnik, az orr kidugul.) (A fejfjsnl alkalmazott mdon, teht a fej ellről-htulrl-ellről trtnő rezegtetsvel vgeztem a kezelst.)
Patzauer Gbor, Budapest
 
vekkel ezelőtt vgeztem el az agykontrolltanfolyamot. Azta minden reggel a kvetkező szavakkal kelek: "Hla Istennek, hogy egszsgesen flbredtem, hogy megltem ezt a napot. Minden sikerlni fog, remek napom lesz!" A programoz mondat szenzcisan műkdik, tudom ajnalni.
Tasndi Lszl
 
14 ves lnyom jnius vgn Kovcs Erika tanfolyamn vett rszt. vodskora ta llandan – minden napszakban, otthon, brhol – izzadt a keze. Annyira, mintha kzmoss utn nem trlte volna meg. Elmondhatatlan, mennyire komoly gond volt ez. Msfl ht utn előszr nyjtotta oda nekem a teljesen szraz s meleg kezt. Nagyon nagy volt az rm.
Zsuzsa
 
2000-ben vgeztem el a tanfolyamot. desanym tbbszr visszatrő, klnbző erőssggel jelentkező ekcmjt (a kzujjain) mulasztottam el a laboratriumban gygyt, "EKCMA ELLENI" felirat kenőccsel.
Lakatos Mikls
 
A sznyogokat – egyszeri, szubjektv zenettel – vek ta tvol tartom magamtl. Bal sarkamban lvő, kettő darab csontkinvst – borsnyi, hegyes vgződsű – laborban sugrkezelssel s kenőccsel eltntettem, kb. 3 ve.
Szemszrazsgot, laborban, műknnyel megszntettem. De! Kell az orvos s a diagnzis!
X. Y.
  
a kvetkez oldal
az elz oldal

Ösztönző sikerek
Belps
Belpnv
Jelsz
Emlkezz rm
Regisztrci
Info box
196 eset van az adatbzisban
 
Jelenleg veled egytt
1 ltogat ltogatja az oldalt.
 
Keres


Utols 20 bers
Olga75
jn. 25-n 08:35
Olga75
jn. 25-n 08:33
Olga75
jn. 25-n 08:32
Lona88
jn. 24-n 22:17
Lona88
jn. 24-n 22:11
Nature
jn. 24-n 20:52
Dori47
jn. 24-n 16:29
kivi
jn. 24-n 15:05
Olga75
jn. 24-n 12:22
Olga75
jn. 24-n 12:13
Tuncyke3
jn. 24-n 06:50
zso57
jn. 23-n 23:45
zso57
jn. 23-n 23:30
zso57
jn. 23-n 23:26
zso57
jn. 23-n 23:23
Nature
jn. 23-n 20:00
Nature
jn. 23-n 19:52
AKLOJ
jn. 23-n 16:34
Mala
jn. 23-n 15:56
Sly
jn. 23-n 13:07
Partnereink
Alaptotta: toro  |  zemelteti: dyfon  |  Vsrlsi felttelek  |  Felhasznlsi felttelek  |  Hinpnzis, nhipnzis
Copyright: © 2002-2016.
Webhosting:Webtr