Esettanulmányok
Hírek
Beszámolók
Alfajárók archív
Meditációk
Idézetek
Klubok
Linkek
Csere-bere
"A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erõsek tulajdonsága."
(Mahatma Gandhi)
Fórum: Beszélgetés
Téma: Elgondolkodtató történetek - egy csepp nyugalom a rohanó életben
<< Fórumok  << Témák Új hozzászólás beírása
új hozzászólás
<<  vissza  1  2  3  4  5  6  7  8  ...  15  16  17elõre  >>
Bejegyzések


all messages
2013. 11. 07. 09:18  
 
"Egy idõs néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendõ, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:

-- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülõfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így õsszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tûzifát tudtam venni a dióbélbõl, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd õ is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....

Az autó halad a tavaszi verõfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszketõ kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de õ szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerû székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!"

Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 10. 26. 20:10  
 
Elgondolkodtató...

AZ IGAZSÀGOS KALIFA - RÈGI ARAB MESE

Harun al Vektor befejezte gyújtó hangú beszédét a díván tagsága elõtt, aminek lényege az elõzõ kalifa rendszerétõl öröklött korrupció elleni
dzsihád indítása és annak forgatókönyve volt.Jobbra-balra hajlongva, diadalmas mosollyal söpörte be az ovációt. - Vektor! Vektor! Hajrá, Bagdad... Hajrá, Bagdad... - hallatszott innen is onnan is. A kalifa távoztával a tagság is elégedetten vigyorogva tárgyalta a beszéd lényegét. - Az ám, azok a gaz posztkomehinisták! Mekkora kárt okoztak a birodalomnak a hazug, korrupt rendszerükkel! Elárulva a határokon kívül rekedt arabságot! Majd mi rendet teszünk! Kiirtjuk ezeket a pénzlenyúló zsebrákokat... Közben Vektor, a puritán kalifa beért lakosztálya 125. szobájába. E szerény, mindössze 70×50 könyöknyi szobácskában szeretett elmélkedni a szegénység szükségleteirõl. Belenézett 6 mázsás aranytükrébe, és épp szõtte volna tovább népboldogító gondolatait, amikor az ablaka alatti piac zsongásából kihallatszott egy, a többinél erõsebb, rekedtes hang. Kinézett az ablakon, s konstatálta, hogy egy féllábú, vak gyümölcsárus kínálja portékáját. - Már megint egy csaló rokkant - állapította meg magában. - Tele van velük Bagdad. Szinte azonnal eszébe jutott egy ravasz gondolat: - Itt az alkalom, hogy kiderüljön az igazság, mennyibõl is élnek ezek a bitang tb-csalók. - Nem hiába hívták õt Igazságos Vektornak. Azonnal csöngetett a nagyvezírért. Az loholt is kenyéradó gazdájához. - Ide figyelj, Laci, itt van 1000 arany, szaladj, vegyél szõlõt érte attól a vak csalótól! Laci vezér, bármilyen kövér is volt, hajbókolva kihátrált. A folyosón úgy gondolta, 1000 arany túl sok, így Zoltán vezírnek 500 aranyat adott mondván: - Menj, Zoli, hozz érte szõlõt... "Menj te a pokolba!" - gondolta Zoltán, de eltette az aranyakat. Megkereste a bagdadi fõpolgármestert. Õ mégiscsak jobban ismeri a várost, gondolta, és mondta neki: - Menjél, Pista, itt ez a 250 arany, hozz szõlõt, megéhezett a kalifa... Pistánk is méltóságán alulinak érezte a feladatot, odaszólt hát a palotai körlet felügyelõjének: - Tóni szaladj, vegyél a kalifának szõlõt ezen a 125 aranyon... Antalt se hiába nevezték volna el egy szentrõl, ha nem tartotta volna meg a pénz egy részét, így már csak 50 arannyal zavarta ki a piacra Bandi alfelügyelõt. Az meg a titkárának továbbított 20 aranyat, az meg a titkárhelyettesnek 5-öt. Titkárhelyettesünk lement a kapuba és odaszólt Józsi kapuõrnek: - Menj Jóska hozz szõlõt ezen a 2 aranyon. Józsink ki is ért a piacra és odament a vak árushoz - Adjon szõlõt ezért az 1 aranyért bátyám! A vak-sánta fogához verte a pénzt, és miután így leellenõrizte, majdnem elájult, hisz életében nem volt még a kezében ekkora összeg egyszerre. Menten odaadta az egész rakományát, lehetett úgy 1 mázsa. Józsi rögvest hazavitte a felét, és a másik felét átadta a titkárhelyettesnek. Aki a titkárnak már csak 20 kilót továbbított. Õ pedig az alfelügyelõnek 5 kilót, aki Antinak adta a maradék 2 kilót. Õ szintén megtartotta magának a felét, így Pistához már csak 1 kiló jutott, s Zoltánnak adott egy félkilós fürtöcskét, aki Laci vezírnek
már csak 10 szemet. Laci rátette egy aranytálra az 5 szem szõlõt, s bármennyire is diétázott, mert kövér volt, csak-csak csipegetett útközben is.
Vektor majd a plafonra mászott mérgében, amikor átvette azt az 1 szem szõlõt, ami a tálon maradt.- Hiszen ez rablás, 1000 arany 1 szem szõlõ?!
De hamar megvigasztalódott... "Hiszen akkor a népem rendkívül gazdag..." - S megbeszélte Laci vezírrel a dolgot. - Ugye, Laci, ha még a rokkantak is ilyen jól élnek, hozhatunk még néhány törvényt a magunk hasznára?

(Gyerekkori mese nyomán...)
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 10. 25. 11:17  
 
Azt tudtuk ...

válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 10. 01. 16:03  
 
"Egy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit közelgõ házassági évfordulójuk alkalmára.
Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket.
Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.
A férj megkérdezte az eladót: - "Meg szabad néznem ezt a csészét?
Még sosem láttam ennyire szépet."
A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt:
- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?
Tudod, nem voltam mindig teáscsésze.
Volt idõ, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek.
Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól! - Hagyj békén!- üvöltöttem, de Õ csak mosolygott, és így szólt:
- Még nem. Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.
- Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta:
- Még nem. Aztán betett a kemencébe.
Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni.
Sikoltoztam. Ki akartam jutni.
Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:
- Még nem. Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hûlni kezdtem.
- Most már jobb. - gondoltam.
Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tõle.
- Hagyd abba! Hagyd abba! - kiáltottam.
De csak ingatta a fejét:
- Még nem. Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe.
Nem ugyanabba, mint elõször. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam.
Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:
- Még nem vehetlek ki. Tudtam, nincs többé remény. Végem van.
Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett. Egy órával késõbb elém állított egy tükröt és azt mondta:
- Nézd meg magad! Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:
- Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én!?! - hitetlenkedtem.
Ez gyönyörû! Gyönyörû vagyok! - kiáltottam.

-Szeretném, ha emlékeznél arra - mondta - tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz.
-Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz.
-Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz.
-Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erõsödsz meg, és nem lesz színes az életed.
-És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erõs.
-Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem akkor, amikor hozzáfogtam a munkához."

"Így formálja a Jó Isten is az életünket.
Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva:
"Engedj ki!". Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megõrjít.
Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk.
Csak azt kérdezzük: "Mi történik velem?"
Minden olyan zavaros.
De Õ tudja, hogy mit tesz."
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 09. 14. 18:53  
 
Az igazi szeretet...

Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról,
de nagymama továbbra sem figyelt rá és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértõdött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben
és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtõztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel? - kérdezte dühösen.
- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa
hamiskás mosollyal.
- A hangodat!
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 09. 12. 14:50  
 
Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most? Akarsz még mondani valamit? A férfi kissé összezavarodott, mert nem számított arra, hogy ha valakinek az arcába köpnek, az képes megkérdezni: "És most?" Ez még egyszer sem történt meg vele. Ha megsértett valakit, az feldühödött, és visszavágott. Vagy ha gyáva volt és puhány, akkor mosolygott, és megpróbált a kedvében járni. De Buddha egyikhez sem hasonlított; nem volt dühös, egyáltalán nem sértõdött meg, és gyáva sem volt. Csak tárgyilagosan megkérdezte: "És most?" És más nem történt.

Buddha tanítványai viszont nagy haragra gerjedtek, nem gondolkodtak, hanem reagáltak. Legközelebbi tanítványa, Ánanda így szólt: - Ez túl sok, ezt nem tûrhetjük el. Te csak tartsd magad a tanításaidhoz, mi meg majd megmutatjuk ennek az embernek, hogy ilyet nem tehet! Meg kell büntetnünk érte! Máskülönben mindenki elkezd majd ehhez hasonló dolgokat cselekedni.

Buddha ezt felelte: - Hallgass! Õ nem okozott nekem fájdalmat, de te igen. Õ új ember, idegen. Bizonyára hallott felõlem valamit, hogy "ez a férfi vallástalan, veszélyes ember, aki letérít másokat a helyes útról, egy forradalmár, egy erkölcstelen gazember", és ezek alapján alkotott rólam képet. Nem engem köpött le, hanem a saját elképzelését, azt a képet, amelyet rólam alkotott - hiszen nem ismer engem, akkor hát hogyan köphetett volna le engem?

Ha mélyebben belegondolsz - mondta Buddha -, a saját elméjét köpte le. Én nem vagyok része, és látom, hogy ez a szegény férfi bizonyára valami mást is akar mondani, mert ez is a közlés egyik módja - a köpés is egy eszköz arra, hogy elmondjunk valamit. Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a nyelv alkalmatlan - a mély szerelem, az erõs harag, a gyûlölet, az imádság idején. Vannak olyan intenzív pillanatok, amikor a beszéd kevés. Ilyenkor tennünk kell valamit. Amikor nagyon szerelmesek vagyunk, és megcsókoljuk vagy megöleljük a kedvesünket, mit teszünk? Elmondunk valamit. Amikor haragszunk, rettenetesen haragszunk, és megütjük vagy leköpjük a haragosunkat, azzal is mondunk valamit. Én megértem ezt az embert. Bizonyára valami mást is akar mondani, ezért kérdeztem meg tõle: "És most?" A férfi még inkább összezavarodott.

Buddha, pedig azt mondta a tanítványainak:

- Ti nagyobb fájdalmat okoztatok, mert ti ismertek engem, évek óta velem éltek, és még mindig visszatámadtok.

A férfi meglepetten, összezavarodva tért haza. Egész éjjel nem tudott aludni. Ha valaki találkozik egy buddhával, rendkívül nehéz, lehetetlen ugyanúgy álomba merülnie, mint elõzõ éjszaka. Szüntelenül ott kavarog a fejében az élmény. Nem tudta megmagyarázni magának, mi történt. Egész testében remegett, és verítékezett. Még sohasem találkozott ilyen emberrel; Buddha darabjaira törte egész elméjét, minden megrögzött szokását, egész múltját. Másnap reggel újra odament. Buddha lábaihoz vetette magát, aki újra megkérdezte: - És most? Hiszen ez is egy módja annak, hogy elmondjunk valamit, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Amikor idejössz, és megérinted a lábamat, azzal olyasmit mondasz, amit szokványos eszközökkel nem lehet elmondani, amihez minden szó kevés; nem fér el bennük.

Aztán így folytatta: - Nézd, Ánanda, ez a férfi megint itt van, és mond valamit. Olyan ember, akiben mély érzelmek dúlnak.

A férfi felnézett Buddhára, és azt mondta: - Bocsáss meg azért, amit tegnap tettem!

Buddha így felelt: - Bocsássak meg? De már nem vagyok ugyanaz az ember, akivel tegnap azt tetted. A Gangesz szüntelenül áramlik; soha nem marad ugyanaz a Gangesz. Minden ember egy folyó. Az, az ember, akit leköptél, már nincs itt; én csak hasonlítok rá, de nem vagyok ugyanaz, sok minden történt ebben a huszonnégy órában! A folyó nagyon sokat haladt elõre. Ezért nem tudok neked megbocsátani, mert nincs bennem semmi neheztelés irántad. És te is más vagy. Látom rajtad, hogy már nem vagy ugyanaz az ember, aki tegnap idejött, mert az a férfi dühös volt - milyen dühös volt! Õ köpött, te, pedig meghajolsz elõttem, megérinted a lábamat; hogyan lehetnél ugyanaz az ember? Nem vagy ugyanaz, ezért felejtsük is el a dolgot. Az a két ember, aki köpött, és akit leköptek, már nincs többé. Gyere közelebb! Beszélgessünk valami másról!
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 09. 09. 22:28  
 
Egy zsák krumpli.

Ma reggel olvastam a történetet, nagyon jó!
Egy tanár, aki a meg nem bocsátás nagy áráról tanított, megkérte a diákokat, hozzanak egy-egy zsák krumplit a következõ órára. Válasszanak ki mindenkihez egy krumplit akinek nem akarnak megbocsátani. Írják rá az illetõ nevét és a dátumot. Azután egy hónapig magukkal kell vinni a zsák burgonyát bárhova is mennek. Miután egy ideig magukkal cipelték a burgonyát, a diákok elkezdték felismerni, mekkora súlyt cipelnek magukkal. Mennyi energiájukat emészti fel a csomagra fordított figyelem. Mennyire kell vigyázniuk hogy el ne hagyják. Késõbb aztán a krumplik elkezdtek rothadni és bûzleni. A diákok rájöttek, hogy az egyetlen bölcs dolog amit tehetnek, ha minél hamarabb megszabadulnak tõlük.
Milyen sokan cipelnek talán egy életen át feleslegesen rothadó krumplival tele zsákot. Görnyedve, rosszkedvûen, és bûzt árasztva a környezetükben.
Neked sok krumplid van? Szabadulj meg tõlük. Bocsáss meg.
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 07. 01. 12:57  
 


Tanulságos Aksi, köszi
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 07. 01. 09:18  
 
Egy napon a király és az õ szolgája,( aki minden körülmények között, amikor az uralkodónak rossz napja volt azt mondta, „Királyom ne legyél kedvetlen, hitetlen, mert amit Isten csinál az mindig tökéletes, hiba nélküli és jó.” elmentek vadászni.

A vadászat során egy állat megtámadta a királyt, aki csak annak köszönheti az életét, hogy a szolgája megölte a bestiát, ezzel megmentve õt. Igen ám, de az egyik ujját elvesztette az uralkodó a harc alatt. Felháborodva így szólt a szolgájához:

„Ha a te Istened tényleg jó, akkor mond meg nekem, miért veszítettem el az ujjamat?”

„Mindent figyelembe véve uram, csak azt tudom mondani, hogy Isten jó. Amit õ csinál az tökéletes és hiba nélküli.” –felelte.
Erre a válaszra a király még dühösebb lett és elrendelte, hogy zárják tömlöcbe ezt a némbert.

Teltek a napok és újabb vadászatra indult az uralkodó. Az erdõben viszont olyan dolog történt amire nem számított. Elkapták a bennszülöttek, és a falujukba hurcolták, hogy feláldozhassák õt az isteneiknek. Igen ám, de amint máglyára vetették volna észrevették, hogy nincs meg az egyik ujja. Egy ujj nélküli, „nem egész” embert mégse áldozhatnak fel az isteneiknek. Így hát a király szabadon távozhatott. Visszaérve a várba, azonnal a tömlöcbe küldetett katonákat, hogy hozzák elé a szolgáját.

„Drága szolgálóm! Isten tényleg jó! Az amit tesz tényleg tökéletes és hiba nélküli. Viszont egy valamit nem értek. Ha õ tényleg ilyen jóságos, akkor miért engedte, hogy téged börtönbe zárassalak, hisz te jó ember vagy?” –fordult a király a szolga felé.

„Uram. Ha te nem záratsz engem tömlöcbe, akkor én is veled megyek a vadászatra. Ebben az esetben engem is elkapnak, és így, hogy nekem megvan minden testrészem biztos, hogy én lettem volna az áldozat. Azzal, hogy Isten engedte, hogy bezárj megmentette az életemet.” –felelte tüstént a szolga.

Isten tudja, hogy mi miért történik. Néha amikor azt gondoljuk, hogy ennél rosszabb már nem lehet, jusson eszünkbe, hogy ez csak egy tömlöc, így elkerüljük a nagyobb bajokat és hamarosan újra szabadok leszünk és boldogok! Semmi sem történik véletlenül, mindennek megvan a maga oka. Csak higgy és bízz Istenben!
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 05. 13. 20:19  
 
Bruno Ferrero: A két jégtömb

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdõ közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetõsen hûvös volt. Néhány "jónapot", egy-két "jóestét". Semmi több. "Jégtörésrõl" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükrõl. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak. Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki: - Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörûen süt a nap odakint! A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták , hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra. Meglepõ módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: - Milyen a nap? - Csodálatos... Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz. - Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején... Szeretném látni a napot! - mondta a másik. A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe. Néhány hónappal késõbb egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegõt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökbõl két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregbõl és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükrözõdött. A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra. Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne. És ebben a boldogságban ott tükrözõdött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.

Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 04. 15. 11:28  
 
Szombaton delelött Magyarorszagon voltunk, es nagyon pozitiv elmenyek ertek! Sietösen, varandosan, eleg nagy pocakkal mindket üzletben udvariasan kinyitottak az ajtot elöttem, a gyogyszertarban varakozva pedig egy hölgy at akarta adni az ülöhelyet! (Mindannyian nalam idösebbek voltak.) Nagyon jolesett ez a figyelmesseg, meg nem eltem at ilyesmit. Annyi leertekelö dolgot irnak mas nemzetekkel összehasonlitva magukrol a magyarok (gyakran alaptalanul), pedig a jot is ki lehetne emelni...
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 04. 01. 00:39  
 
A kõ

Egy asszony, mikor a hegyekben sétálgatott, a folyóban talált egy különlegesen szép követ.
Másnap találkozott egy utazóval, aki éhes volt. Az asszony kinyitotta csomagját és megosztotta ennivalóját a vándorral. A vándor észrevette a drágakövet, és kérte adja neki. A nõ habozás nélkül neki adta.
A vándor örvendezve jószerencséjének, tovább állt. Tudta, hogy a kõ olyan értékes, hogy a hátra levõ életében soha nem kell majd szükséget szenvednie...

Ám néhány nap múlva megkereste az asszonyt és visszaadta neki a követ.
Gondolkoztam - mondta, te nem tudhattad, de én igen, milyen drága és értékes e kõ, most azonban visszaadom, abban a reményben, hogy valami értékesebbet kapok tõled. Abból adj nekem, ami képessé tett arra, hogy önzetlenül cselekedtél!
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 03. 21. 09:35  
 
Egy kutyatenyésztõ hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklõdõk csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterû kutyák kölykeirõl volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.
– Csókolom, bácsi! Van egy kis gyûjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem õket?
– Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom õket, – válaszolta a tenyésztõ.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza elõzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
– Õt kérem!
–Ó, aranyos tõled, de õ nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem õt választod,– reagált rá a tenyésztõ. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztõ döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
-Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértõ társra, aki együtt tud érezni velem! – fakadt ki magából a kisfiú. Végül a tenyésztõ megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
– Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.
– Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 03. 19. 20:15  
 
"20 évvel ezelõtt szültem a szegedi klinikán fiamat dr. Geréb Ágnesnél. Otthonszülést nem támogatott, úgy érezte, jobb lenne nekem, ha vele szülnék, de a klinikán.

Amikor a magánrendelõjében megvizsgált és én kérdeztem, mivel tartozom, a válasza a következõ volt: ”Ahol levetkõztél, ott találsz egy kis dobozt a széken a sarokban. Ha megteheted, tegyél bele annyit, amennyit gondolsz, ha azonban szükséged van pénzre, vegyél ki belõle, amennyi kell.”

Én 60 éves vagyok, de sajnos, ilyen emberséggel még soha és azóta sem találkoztam orvos részérõl. Fiam 20 éves, tehát 20 éve szültem Geréb doktornõnél, akinek jóságát, emberségét soha nem felejtem el.

Sajnos, nem csoda, hogy nem népszerû, mert a többi orvos “üzletét” biztosan rontja. Hogy õ börtönben Ezt soha nem gondoltam volna a magyar igazságszolgáltatásról."

Dr. Simonné Gyergyói Edit
válasz erre a hozzászólásra


all messages
2013. 03. 17. 22:25  
 
Isten és a borbélymester

Egy ember borbélyhoz ment, hajvágásra és szakálligazításra. Amint a mester hozzáfogott a munkához, egy jó beszélgetésbe kezdtek. Sokféle témát érintettek. Amikor Istenre terelõdött a szó, a borbély azt mondta:
"Nem hiszem, hogy van Isten."
"Miért nem?"-kérdezte a vendég
"Hát csak menjen ki az utcára, és látni fogja, hogy miért nem hiszek. Mondja, ha volna Isten, lenne ennyi beteg ember? Lenne ennyi elhagyott gyermek? Ha lenne Isten, nem lenne se szenvedés, se fájdalom. Nem tudok egy olyan szeretõ Istent elképzelni, aki mindezeket a dolgokat megengedi.
A vendég egy pillanatig gondolkodott, de nem válaszolt, mivel nem akart vitatkozni. A borbély befejezte a munkát, és a vendég kiment az üzletbõl.
Amint kilépett az utcára, meglátott egy ragadós, piszkos hajú és rendezetlen szakállú férfit. Koszos és ápolatlan volt. A vendég ekkor visszafordult, belépett ismét az üzletbe, és így szólt a borbélyhoz:
"Tudja mit? Nincsenek borbélyok."
"Hogy mondhat ilyet?-kérdezte meglepetten a borbély.
"Itt vagyok, borbély vagyok, és éppen Ön volt nálam az elõbb!"
"Nem-kiáltott fel az iménti vendég-,nincsenek borbélyok, mivel ha lennének, nem lennének piszkos, hosszú hajú és rendezetlen szakállú emberek, mint az az ember ott kint az utcán, nézze csak meg!"
"Ó, de borbélyok VANNAK! Ez csak akkor történhet meg, amikor az emberek nem jönnek hozzám."
"Pontosan ez az!"-erõsítette meg az elõbbi vendég.
"Isten is VAN! Ez történik, amikor az emberek nem ismerik el Õt, nem mennek hozzá, és nem tõle várják a segítséget. Ezért van sok fájdalom és szenvedés a világban."
válasz erre a hozzászólásra
<<  vissza  1  2  3  4  5  6  7  8  ...  15  16  17elõre  >>
<< Fórumok  << Témák Új hozzászólás beírása
új hozzászólás

Ösztönző sikerek
Belépés
Belépõnév
Jelszó
Emlékezz rám
Regisztráció
Info box
179 eset van az adatbázisban
 
Jelenleg veled együtt
1 látogató látogatja az oldalt.
 
Keresõ


Utolsó 20 beírás
zso57
ápr. 25-én 23:04
Mala
ápr. 25-én 09:24
Klarica
ápr. 25-én 06:52
zso57
ápr. 24-én 10:26
AKLOJ
ápr. 24-én 06:26
Klarica
ápr. 23-án 04:44
Klarica
ápr. 23-án 04:41
Erzsii
ápr. 22-én 20:45
zso57
ápr. 22-én 06:49
AKLOJ
ápr. 21-én 20:44
marlenka
ápr. 21-én 10:09
Klarica
ápr. 21-én 05:52
gandy
ápr. 20-án 11:25
Klarica
ápr. 20-án 05:14
Klarica
ápr. 20-án 05:06
Erzsii
ápr. 19-én 20:35
zso57
ápr. 19-én 08:42
marlenka
ápr. 19-én 08:38
zso57
ápr. 19-én 08:37
zso57
ápr. 19-én 08:37
Partnereink
Alapította: toro  |  Üzemelteti: dyfon  |  Vásárlási feltételek  |  Felhasználási feltételek  |  Hinpnózis, önhipnózis
Copyright: © 2002-2016.
Webhosting:Webtér