|
| "Aki meg tud bocsátani, az egyensúlyban van önmagával és a világgal." |
|
Fórum: Beszélgetés
Téma: Elgondolkodtató történetek - egy csepp nyugalom a rohanó életben |
|
|
|
| Bejegyzések |
 |
2013. 03. 05. 11:40
A TANÍTÓ TANÍTÁSA
Sok évvel ezelõtt Éva néni ötödikes osztálya elõtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az elsõ sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.
Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti elõzõ tanítóinak bejegyzésein. „Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvûen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta elsõ osztályos tanítója.
Másodikban így szólt a jellemzés: „Peti kitûnõ tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törõdik vele.”
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Peti visszahúzódó és nem sok érdeklõdést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörû szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fûszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek elõtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötõt, amibõl néhány kõ hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: „Milyen szép karkötõ!”, és látták, hogy felveszi a karkötõt és csuklójára cseppent a parfümbõl.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: „Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.” Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel késõbb egy üzenetet talált Petitõl, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy õ volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel késõbb egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz idõszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitõl. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nõsülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a võlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.
A régi karkötõt vette fel, amirõl kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, „Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, „Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.
(Elizabeth Silance Ballard) |
 |
|
2013. 03. 03. 19:13
A SZERETET BAJNOKA
Ili kapcsolata az apjával – hogy is mondjam – meglehetõsen fagyos volt. A 38 év alatt, tehát mióta megszületett, egyszer sem hallotta tõle azt a szót, hogy szeretlek, vagy büszke vagyok rád, ügyes vagy, szép vagy, okos vagy... Pedig rettenetesen vágyott rá. Sokkal jobban, mint az édesanyja elismerésére. Ha visszagondolt a gyerekkorára, csak fájdalmas emlékek jutottak eszébe. Az apja zord tekintete, a mozdulat, ahogyan eltolta magától, amikor az ölébe akart ülni, vagy a megjegyzése, amikor 9 évesen még boldogan kereste a kertben a húsvéti nyúl ajándékát, „te már vén szamár vagy ehhez”.
Amikor Bence megszületett, elhatározta, hogy homlok egyenest máshogyan fogja nevelni a fiát. És így is lett. Ha csak alkalma adódott rá, mindig megjegyezte neki, milyen okos, ügyes, talpraesett és hogy mennyire szereti õt. Hitt abban, hogy így tudja megtanítani a fiát szeretni.
Az anyai szeretet nem ismer határokat, nem tudja semmi útját állni, de agy valamire még a csordultig telt szív sem képes. Megmenteni a betegségtõl azt, akit a világon a legjobban szeretünk.
Egy világ dõlt össze benne, amikor Bencénél 5 éves korában megállapították a leukémiát. Kereste az okokat, a miérteket, de csak a hétrét görnyedt kérdõjelek satuját érezte magán, választ sehol nem talált.
Épp a második kemoterápián voltak a kórházban, amikor leszaladt a büfébe inni egy kávét. Már 46 órája nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Amikor visszaért a kórterembe, ismerõs alakot pillantott meg Bence ágya mellett. Az apja volt. Megállt az ajtóban és csak figyelte a két férfit. Az egyiket, akitõl csak fájdalmat kapott és a másikat, akitõl csak boldogságot.
- Szeretlek nagypapi! – hallotta kisfia bágyadt hangját és látta, ahogyan vézna kezecskéje a másik keze felé nyúl.
És azt is látta, ahogyan az apja zsebkendõért kutat a zsebében. Odasétált az ágyhoz, rátette a kezét apja vállára és megtörtént az, ami 38 év óta még sosem. Nem lökte el a kezét, nem rántotta meg a vállát, hogy kibújjon a szeretet alól, nem akart elmenekülni a feltörõ érzelmei elõl. Csontos, munkában edzett tenyerét Ili kezére tette és így álltak hosszú percekig, szó nélkül.
Ili tudta, hogy most nincs is szükség szavakra. A férfi tenyértõl átforrósodott kezén érezte, hogy valami történik. 38 év jégfala olvadni kezd.
Bence azóta felépült, apja pedig elment. Ili ott volt vele az utolsó perceiben, fogta a kezét és hallotta az alig hallhatót.
- Szeretlek kislányom!
Amikor hazaért az apja kórházi ágya mellõl, megölelte a kisfiát és csak annyit mondott.
- Köszönöm Kincsem! Köszönöm Neked az édesapámat!
És érezte, ahogyan az összegörnyedt kérdõjelek felkiáltójelekké egyenesedtek a lelkében. |
|
|
|
|
|
2013. 03. 03. 19:01
2013. 03. 03. 17:09 160625BD bejegyzése
MEGKÉSETT LEVÉL
Fogalmam sem volt arról, hogy Tamara barátnõm miért akar velem azonnal találkozni. Csak annyit mondott a telefonban, hogy halaszthatatlan.
Amikor megláttam a parkban, nagyon megijedtem. Szemei kisírva, sminkje elmaszatolódva, haja mintha porszívóval fésülködött volna, a kezében pedig egy agyon gyûrött papír.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva. Tamara szó nélkül a kezembe nyomta a papírgalacsint.
Leültünk egy padra, kisimítottam a térdemen a fecnit és azonnal az aláírásra siklott a tekintetem: Kristóf.
- Mi ez? Ennyi év után újra jelentkezett? Mit akar tõled? – faggattam Tamarát.
Nem csodálkoztam azon, hogy ennyire zaklatott, hisz vagy két évbe telt, mire kiheverte a szakítást. Kristóf élete szerelme volt és egy napon magyarázat nélkül sétált ki az életébõl. Csak annyit mondott, hogy mindkettõjüknek jobb lesz így. Tamarát éppen ez viselte meg olyan nagyon. Már az esküvõt tervezték és egyszer csak mindennek vége lett. Minden jel és ok nélkül.
- Mikor hozta a postás ezt a levelet? – kérdeztem barátnõmtõl.
- Nem a postás hozta. A lakásban találtam. Tudod, mióta megszületett Marci, azóta terveztük az átalakítást. Megkapta a hálónkat, mi pedig a félszobába költöztünk. Az egyik éjjeliszekrény nem fért már be, ki akartam tenni a tárolóba és amikor átkutattam, akkor találtam a fiókban, egy kék borítékban. De olvasd már! Úgy érzem, megõrülök! – és idegesen a hajába túrt.
Olvasni kezdtem:
„Egyetlen Örök Szerelmem!
Remélem, már nem haragszol rám! Tudod, én sem így képzeltem, de annyira szeretlek, hogy nem tudtam volna elviselni, ha látom a fájdalmadat. A fájdalmat, amelyet akaratom ellenére, én okoztam. Igen, önzõ voltam. De hittem abban, hogy így segíthetek Neked. Nem érted, ugye? Amikor orvosnál voltam a szûnni nem akaró gyomorfájásommal, nem fekélyt állapítottak meg. Negyedik stádiumú hasnyálmirigy daganat volt a diagnózis.
Ismerlek Szerelmem, tudom, hogy képtelen lettél volna tovább lépni. Szeretnék hinni abban, hogy most, amikor olvasod a levelem, már az új életedet éled! Ha másért nem, dühbõl, bosszúból. És ez így van jól! Tudd, hogy igazán soha nem hagytalak el! És remélem meg tudsz nekem bocsátani! Mosolyogj, mert én most is látlak!
Kristóf”
Percekig nem tudtam megszólalni, csak szorítottam a barátnõm kezét. Elképzelni sem tudom, mit érzett. De bíztam abban, hogy a tehetetlen düh könnyein keresztül meglátja azt a nagyszerû embert, akinek élete egy szakaszán útitársa lehetett.
Hát ez engem nem megnyugtat hanem felzaklat! |
|
|
2013. 03. 03. 17:09
MEGKÉSETT LEVÉL
Fogalmam sem volt arról, hogy Tamara barátnõm miért akar velem azonnal találkozni. Csak annyit mondott a telefonban, hogy halaszthatatlan.
Amikor megláttam a parkban, nagyon megijedtem. Szemei kisírva, sminkje elmaszatolódva, haja mintha porszívóval fésülködött volna, a kezében pedig egy agyon gyûrött papír.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva. Tamara szó nélkül a kezembe nyomta a papírgalacsint.
Leültünk egy padra, kisimítottam a térdemen a fecnit és azonnal az aláírásra siklott a tekintetem: Kristóf.
- Mi ez? Ennyi év után újra jelentkezett? Mit akar tõled? – faggattam Tamarát.
Nem csodálkoztam azon, hogy ennyire zaklatott, hisz vagy két évbe telt, mire kiheverte a szakítást. Kristóf élete szerelme volt és egy napon magyarázat nélkül sétált ki az életébõl. Csak annyit mondott, hogy mindkettõjüknek jobb lesz így. Tamarát éppen ez viselte meg olyan nagyon. Már az esküvõt tervezték és egyszer csak mindennek vége lett. Minden jel és ok nélkül.
- Mikor hozta a postás ezt a levelet? – kérdeztem barátnõmtõl.
- Nem a postás hozta. A lakásban találtam. Tudod, mióta megszületett Marci, azóta terveztük az átalakítást. Megkapta a hálónkat, mi pedig a félszobába költöztünk. Az egyik éjjeliszekrény nem fért már be, ki akartam tenni a tárolóba és amikor átkutattam, akkor találtam a fiókban, egy kék borítékban. De olvasd már! Úgy érzem, megõrülök! – és idegesen a hajába túrt.
Olvasni kezdtem:
„Egyetlen Örök Szerelmem!
Remélem, már nem haragszol rám! Tudod, én sem így képzeltem, de annyira szeretlek, hogy nem tudtam volna elviselni, ha látom a fájdalmadat. A fájdalmat, amelyet akaratom ellenére, én okoztam. Igen, önzõ voltam. De hittem abban, hogy így segíthetek Neked. Nem érted, ugye? Amikor orvosnál voltam a szûnni nem akaró gyomorfájásommal, nem fekélyt állapítottak meg. Negyedik stádiumú hasnyálmirigy daganat volt a diagnózis.
Ismerlek Szerelmem, tudom, hogy képtelen lettél volna tovább lépni. Szeretnék hinni abban, hogy most, amikor olvasod a levelem, már az új életedet éled! Ha másért nem, dühbõl, bosszúból. És ez így van jól! Tudd, hogy igazán soha nem hagytalak el! És remélem meg tudsz nekem bocsátani! Mosolyogj, mert én most is látlak!
Kristóf”
Percekig nem tudtam megszólalni, csak szorítottam a barátnõm kezét. Elképzelni sem tudom, mit érzett. De bíztam abban, hogy a tehetetlen düh könnyein keresztül meglátja azt a nagyszerû embert, akinek élete egy szakaszán útitársa lehetett. |
|
|
2013. 03. 02. 20:18
Egy asszony betért egy boltba, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.
Mit árulsz itt? – kérdezte.
Mindent, amit a szíved kíván – válaszolta Isten.
Alig mervén hinni a fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehetõ legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.
Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtõl való szabadságot akarok – mondta, majd kis idõ múlva még hozzátette – nem csak magamnak, hanem minden embernek a földön.
Isten mosolygott.
Kedvesem, félreértettél – mondta. – Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat.
(Forrás: Anthony de Mello)
 |
|
|
2013. 03. 02. 13:36
A SZÍV SZÜLÖTTE
Másodikos volt Botond, amikor egy alkalommal edzésrõl hazafelé tartva betértek kedvenc kis boltjukba. Akkor költöztek a környékre, így az üzletet ugyan már feltérképezték, de az eladókat még csak látásból ismerték. Volt köztük egy mosolygós arcú idõsebb hölgy, olyan szeretetgombóc nagymama, akinek mindig volt néhány kedves szava hozzájuk.
Így történt ez akkor is, amikor azon a bizonyos napon beléptek az ajtón.
- Szia nagyfiú! Merre jártál ezzel a hatalmas hátizsákkal? – kérdezte a néni és megborzolta a kócos kis bozontot.
- Edzésen voltam. – hangzott a határozott válasz, miközben az alapjáraton is csillogó szemek szinte szivárványszikrát hánytak.
- Az nagyszerû! És mit sportolsz?
- Háááát, judózom, meg síelek, meg úszom, meg biciklizem, meg korcsolyázom, meg görkorcsolyázom, meg gördeszkázom, meg focizok. – felelte a törpeterminátor egy szuszra, a kedves arcú hölgy szeme pedig óriásira kerekedett.
- Ez nagyszerû! Ennyiféle sport! Én is mondtam a fiamnak, hogy ha majd nagyra nõ az unokám, muszáj lesz sportolnia.
- Mekkora az unokád? – kérdezte a cserfes kis kölyök, akinek már az oviban is kérdõjel volt a jele.
- Még csak tíz hónapos. – felelte az újdonsült nagymama.
- És ki szülte? – jött az újabb kérdés.
- A kis menyem, a fiam felesége. – válaszolta fáradhatatlanul a hölgy.
- Az én anyukám még sosem szült. – közölte nagyfiús tárgyilagossággal Botond.
- Ugyan már, akkor Te hogy születtél? – simította végig szeretettel a kis kobakot a boltos néni és közben elnézõ mosoly bujkált a szája szegletében.
- Hát...az úgy történt – magyarázta nagyra nyitott szemmel Botond -, hogy anyáék már nagyon régóta szerettek volna gyereket, de sajnos nem sikerült és emiatt nagyon szomorúak voltak. De akkor elkezdtek keresni engem és jó sokáig kerestek, mire megtaláltak. Na jó, akkor még egy kicsit ott hagytak a csecsemõotthonban, de mikor már nagyon megszerettük egymást, akkor lettünk egy család. Én az anyukám szívében nõttem.
Csak egy legördülõ könnycsepp jelezte a néni arcán, hogy mindent megértett. |
|
|
2013. 02. 21. 10:53
A tanító tanítása
Sok évvel ezelõtt Mrs. Thompson 5. osztálya elõtt állt, és azt a hazugságot
mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
De ez lehetetlen volt, mert az elsõ sorban egy Teddy nevû kisfiú olyan
rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt
a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a
legrosszabb érdemjegyet írta.
Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és
megdöbbent Teddy elõzõ tanítóinak bejegyzésein.
"Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvûen kacag. Munkáját pontosan végzi
és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta elsõ osztályos tanítója.
Második osztályos tanítója ezt írta: "Teddy kitûnõ tanuló, osztálytársai
nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy
számára valódi küzdelem lehet.
Harmadik osztályos tanítója ezt írta: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás
a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törõdik vele,
és otthoni élete valószínûleg hamarosan nehezen elviselhetõ lesz számára, ha
nem történik valami változás az életében."
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Teddy visszahúzódó és nem sok
érdeklõdést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az
osztályban."
Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes
papírba csomagolt, gyönyörû szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és
köztük meglátta Teddy ajándékát a fûszeresnél kapható vastag barna papírba
bugyolálva.
Mrs. Thompson a gyerekek elõtt elõtt bontogatta az ajándékokat és gondosan
nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta
a kövekkel kirakott karkötõt, amibõl néhány kõ hiányzott, és mellette egy
negyed üvegnyi parfûm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor
hallották, ahogy felkiált: "Milyen szép karkötõ!", és látták ahogy felveszi
a karkötõt és csuklójára cseppent a parfûmbõl.
Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa,
"Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé."
Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól
kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket
tanítani.
Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele,
Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál
gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága
ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja
lett.
Egy évvel késõbb egy üzenetet talált Teddytõl, amit az ajta alatt
csúsztatott be. Az állt benne, hogy õ volt élete legjobb tanítója.
Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytõl. Azt írta, hogy
befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs.
Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel késõbb egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár
voltak nehéz idõszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi
diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb
tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytõl.
Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább
tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki
valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr.
Theodore F. Stoddard.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavoszon újabb levél érkezett.
Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nõsülni készül. Elmondta,
hogy az apja már két évvel azelõtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson
elfoglalná-e a võlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen
Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.
A régi karkötõt vette fel, amirõl kövek hiányoztak, és azt a parfûmöt
cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött
Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, "Köszönöm,
Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy
fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem
érték."
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, "Teddy tévedsz. Te voltál
az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor
találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani." |
|
|
2013. 01. 28. 14:04
Facebookról:
Srácok ezt MEG KELL OSZTANOM VELETEK!
Ma hazafelé vonatoztam és ugyanolyan útnak indult mint az összes többi, de a mait sosem felejtem el.
Egy bácsika szállt fel az egyik megállónál.
Ideges volt és zavart , sok táskával a kezében. Leült hozzám. Majd kivett az egyik szatyrából egy darabokban lévõ mobilt. Elnézést kért tõlem hogy szétpakolt.
Remegett a keze ahogy próbálta összerakni és elkezdtek potyogni a könnyei.
Megkérdeztem segíthetek-e neki és elvettem tõle. Egy régi sony ericsson volt.
Összeraktam de már nem lehetett bekapcsolni.
Mikor ezt megmondtam neki még jobban sírt. Megkérdeztem mi a baj?
Elmondta, hogy a lányát lenne muszáj felhívnia ,mert a feleségét mûtötték és tudnia kell hogy van. Megkérdeztem tudja-e fejbõl a számot?
Erre elõhúzott egy gyûrött papírkát.
Tárcsáztam a telefonomról és odaadtam neki.
Meglepve nézett rám, hogy tényleg megengedem és tényleg felhívhatja ! Sikerült beszélnie vele, de miután zokogni kezdett tudtam hogy baj van. Visszaadta a telefont.
A felesége belehalt a mûtétbe. Azt mondta nekem:
"Ne tessék veszekedni, csak szeretni. Én veszekedtem és már nem szerethetek."
Képtelen voltam megszólalni... nagy igazság amit mondott, mert sosem tudhatjuk hogy mikor elköszönünk reggel munkába menet vagy bármikor, nem biztos, hogy lesz még alkalmunk kimondani ezt a szót.. |
|
|
2013. 01. 25. 18:54
2.
Fiatal pár áll az illatszerrel és háztartási vegyi áruval kereskedõ üzletlánc boltjának pénztáránál. Nagyon rosszul öltözöttek. Az asszony mellett babakocsi, benne az új generáció, a testet öltött jövõ. A férj elkeseredetten kotor pénztárcájába, egyre kisebb címletû bankjegyek kerülnek elõ, aztán a csöri: húszasok, tízesek, ötösök. A pénztáros kislány elõtt két, bõröndnyi csomag pelenka, õ pedig vár türelmesen. A férj végül feladja, átteszi párja kezébe a pénzt, és halkan annyit mond:
- Az egyiket visszaviszem.
Szürke gyapjúfelöltõs, kalapos, idõsebb úr lép ki a sorból, tartok tõle, most fogyott el a türelme, reklamálni fog a fiataloknál, miért nem elõbb számoltak? Megfogja az apuka karját.
- Várjon, fiatalember! - Tárcájából elõveszi az üzletlánc pontgyûjtõ füzetét, és odaadja a pénztárosnak.
- Erre jár húsz százalék kedvezmény, mert betelt. Ha úgy sem elég a pénzük, kérem, a maradék összeget hozzám üsse be, kisasszony!
A fiatalok hálálkodnak, a férfi legyint, látszik rajta, hogy zavarban van. A házaspár végül távozik pelenkástul, babakocsistul. A kalapos úr visszaáll a helyére a sorba, a mögötte álló férfi pedig megszorítja a könyökét.
- Ez szép volt, Miklós.
A kalapos legyint: hagyjuk. |
|
|
2013. 01. 25. 18:53
Nem én kaptam, úgy találtam: 1.
Tüzet kéne rakni
2013. január 25. péntek - 15:24 | beküldõ: Kazsu
Ma kaptam ezt a figyelemreméltó írást!
***
Molnár Péter: Tüzet kéne rakni
Állok a baromfiüzlet elõtti sorban, a nagycsarnokban. Generációk állnak. Ahogy Voga & Turnovszky megénekelte annak idején. Lassan haladunk, csoszogva, jön Karácsony, ilyenkor mindenki valamivel többet, valami mást, kicsit többért, mint egyébkor.
Elõttem idõs néni hatalmas, gyékénybõl font szatyorral, ilyet is a hetvenes évek közepén láttam utoljára, akkor is Nyíregyházán, a piacon. Nincs az idõs asszonyon semmi különös, vele egyidõs kabátja szürke, nyaka köré zöld sálat tekert, fején hatalmas, lila kötött sapka. A lábán barna, magas szárú, végig fûzõs cipõ. Pont olyan, mint nagyanyámé volt. (Az õ cipõjének nyelvét kivágtam egyszer, mert kellett a bõr a csúzlimhoz.)
Magas, elegáns hölgy kerül sorra, divatos, hosszú kabátja makulátlan, karján csinos bevásárló kosár, kezén puha kesztyû, a budai úriasszony õstípusa. Elõször pulykamell filét választ gondosan, aztán két csirkét, szemrevételezi az elé kínált portékát, az egyiket kicserélteti, nem elég dundi vagy nem elég sárga, mindegy is. Vesz még egy kacsát, ellenõrzi, hogy a mája szép-e, meg tyúkot, egy felet, levesnek. Elõttem a néni toporog, fejét forgatja, mint aki kiutat keres.
A hölgy közben áttér a felvágottakra, baromfi virslit választ, egy kilót, pulykakolbászt is. Megkérdi elég füstölt-e és azt is, ugye nem csípõs? Azt a vendégei nem szeretik. Végül kér még csirkemell sonkát is, mert hidegtál is készül, és azt a sonkát a lánya nagyon kedveli. Az idõs asszony közben döntést hoz, kilép a sorból és indulna, de a kiszolgáló hölgy utánaszól:
- Tessék maradni Márti néni, a hölgy rögtön végez, és már maga jönne!
Az én kopott öregasszonyom kényszeredetten lép az ablakhoz, és nagyon halkan kérdez:
- Van fagyasztott szárny, Zsuzsikám? Vinnék két csomaggal.
Az eladó jókedvû, nevetve kérdezi mamikát, miért nem visz frisset, az most akciós, olcsóbb, mint a mélyhûtött. A néni szabódik, aztán kér kétszer egy kilót, közben magyarázza: egyiket kirántja, másikból pörkölt lesz, az ember igen szereti. Az ablak mögött a férfi kiszolgáló most érzi idejét a poénnak.
- Vigyen combot meg mellet, mama! Olyan zsenge, kenyérre lehet kenni. Hát egyszer van Karácsony, nem igaz?
A harsány hang megdermeszti a sorban állókat. Magam, kis híján felszisszenek. A férfi körülnéz, megérti a helyzet tragikumát. Ránéz eladótársára, lassan félretolja: hagyd, majd én!
Nejlonszatyrot fog, rakja a szárnyakat, aztán méri. Rakja a következõt, de elõször a combok közé markol, majd két hatalmas csirkemellet ejt a combokra, végül egy összemaroknyi szárny következik.. Nem méri le, csak harsányan kiáltja:
- Ahogy a kedves vevõ kérte, kettõ kiló a szárny, éppen hatszáz forint!
A csirkeszárnynak 499.- forint kilója, akciósan. Kilódítja a két szatyrot a néni elé, elveszi a remegõ kézbõl az ezrest, és visszaad egy ötszázast, aztán kiszól az ablakon, sürgetõen:
- Tessék jönni, kinek mit adhatok? |
|
|
2013. 01. 23. 13:17
Mi az élet értelme?
Fõiskolai elõadások és hosszú értekezletek végén gyakran hangzik el a kérdés: "Van valakinek kérdése?"
Akkor, amikor a hallgatóságot már úgyis elárasztották információval, és különben sincs több idõ. Ilyenkor az embernek biztosan lenne egy-két kérdése. Például: "Mehetünk már végre?" vagy "Mi a fenére volt jó ez az egész értekezlet?" vagy "Hol lehet itt inni valamit?" A gesztus célja gondolom az, hogy az elõadó jelezze vele, mennyire nyitott, de ha valóban felteszel egy kérdést, az elõadó is, a közönség is gyilkos tekintettel néz rád. És mindig akad egy hülye - egy stréber idióta -, akinek van kérdése. Az elõadó pedig válaszol rá. Azzal, hogy nagyrészt elismétli azt, amit egyszer már elmondott.
De ha még maradt egy kis idõ, és egy kis csend támad a felszólítás után, általában fel szoktam tenni a kérdések kérdését: "Mi az élet értelme?" Az ember sohasem tudhatja, hátha valaki tudja rá a választ, és nagyon bánnám, ha lemaradnék róla, csak mert túl nagy a társadalmi gátlásom ahhoz, hogy én tegyem fel a kérdést. Amikor viszont felteszem, rendszerint abszurd húzásnak tekintik - az emberek nevetnek, bólogatnak, összepakoljak a cuccaikat, és az értekezlet ezzel a nevetséges megjegyzéssel véget is ér. Egyszer, egyetlenegyszer történt csak meg az, hogy feltettem a kérdést, és komoly választ kaptam rá. Olyat, mely máig emlékezetes a számomra.
Mindenekelõtt el kell mondanom, hol történt, mert maga a színhely is különös jelentõséggel bír. Görögországban vagyunk. Egy Gonia nevezetû falu közelében, Kréta szigetének egyik sziklás öblében áll egy görög ortodox rendház. Mellette, a rendház által adományozott telken mûködik egy intézet, amelyet az emberek közötti megértésnek és megbékélésnek, különösen pedig a németek és a krétaiak egymáshoz való újbóli közeledésének szenteltek. Valószínûtlen feladat, tekintve a háborús idõk keserû emlékét. A helyszín azért lényeges, mert az épület a malemi kis tábori repülõtérre néz, ahonnan a náci ejtõernyõsök megszállták Krétát, és ahol a parasztok konyhakéseket és kaszákat forgatva megtámadták õket. A megtorlás rettenetes volt. Egész falvak lakosságat állítottak sorba és lõtték agyon, amiért megtámadták Hitler elit alakulatait.
Magasan az intézet fölött temetõ van, benne egyetlen kereszt, amely a krétai partizánok tömegsírját jelöli. Az öböl túloldalán pedig, egy másik hegyen van a náci ejtõernyõsök katonai temetõje. Az emlékmûveket úgy helyezték el, hogy mindenki lássa õket, és örökké emlékezzenek az eseményre. Végül is a krétaiak egyetlen fegyvere a gyûlölet maradt, és sokan megesküdtek, hogy ezt a fegyvert soha nem fogják letenni. Soha többé.
A történelem eme vészterhes díszletei között, ezen a helyen, ahol a gyûlölet sziklája vastag és kemény, törékeny paradoxon egy olyan intézet léte, amelyet a háború ejtette sebek begyógyítására hoztak létre. Hogy került ez ide? A válasz egy férfi neve. Alexander Papaderoszé. Filozófusdoktor, tanár, politikus, athéni lakos, de ennek a földnek a szülötte. A háború végeztével arra a meggyõzõdésre jutott, hogy a németek és a krétaiak sokat nyújthatnak egymásnak - sokat tanulhatnak egymástól. Hogy példát mutathatnak. Mert ha õk képesek egymásnak megbocsátani és alkotó kapcsolatot létrehozni, akkor minden nép képes rá.
Hogy rövidre fogjam a történetet, Papaderosznak sikerült. Az intézet valóra vált - eszmecsere terepe lett az iszonyat színhelyén -, és valóban alkotó együttmûködés forrásává vált a két ország között. Már több könyvet is írtak azokról az álmokról, amelyek azáltal váltak valóra, amit az egyik nép a másiknak adott e helyen.
Mire én az egyik nyári ülésszakra az intézetbe érkeztem, Alexander Papaderosz már élõ legenda volt. Elég volt egy pillantást vetni rá: energia, fizikai erõ, bátorság, intelligencia, szenvedély és lendület sugárzott belõle. Amikor pedig elbeszélgetett, vagy kezet rázott vele az ember, vagy jelen volt, ahol beszélt, megtapasztalhatta kivételesen felvillanyozó emberségét. Kevés férfiú ér fel saját hírnevéhez, amikor közelebbrõl megismeri az ember. Alexander Papaderosz kivétel ez alól. A görög kultúrával foglalkozó, és a Papaderosz által Görögország minden vidékérõl meghívott értelmiségiek és szakemberek vezette kéthetes szeminárium utolsó délelõttjének utolsó elõadásán Papaderosz felemelkedett a terem végében álló székérõl, elõrement, ott megállt az egyik nyitott ablakon beözönlõ ragyogó görög napfényben, és kinézett. Mi pedig követtük a tekintetét az öblön át egészen a német temetõt jelzõ vaskeresztig. Azután megfordult. És elõadta a rituális gesztust: - Van valakinek kérdése? Csend ülte meg a termet. Ez a két hét egy egész életre elegendõ kérdést vetett fel, de pillanatnyilag csak a csönd létezett.
- Nincs kérdés? - Papaderosz tekintete végigpásztázott a termen. Nos jó. Föltettem a kérdést.
- Dr.Papaderosz, mi az élet értelme?
A szokásos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott. Papaderosz kezével csendet intett, és hosszasan rám nézett, szemével azt firtatva, komolyan kérdeztem-e. A szemembõl pedig azt olvasta ki, hogy igen.
- Rögtön válaszolok a kérdésére. Nadrágzsebébõl elõvette tárcáját, egy darabig egy bõr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró, kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros. És a következõket mondta:
- Kisgyermekkoromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk, egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lõttek ki azon a helyen. - Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbûvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhetem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot ûztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.
- Megtartottam a tükröcskét, és ifjúkorom üres pillanataiban elõvettem. És újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerûen gyermekjáték, hanem annak a metaforája, hogy mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én magam vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény - az igazság, a megértés, a tudás - létezik, és sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm. Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami a rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévõ fekete foltokra -, és némely emberekben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme.
Aztán fogta a tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait, és az arcomra meg a padon összekulcsolt kezemre irányította. Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kicsiny kerek tükröt.
(forras: facebook) |
|
|
2013. 01. 10. 14:16
Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tûnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében. Édesapja szakács volt. Kézen fogta õt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Fõzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe. Ezután megkérdezte lányától: Kedvesem, mit látsz itt? Tojást, sárgarépát és kávét ,válaszolta. Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte ott, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedûbõl, majd megkérdezte: Mit jelentenek mindezek, apám? Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözõképpen reagált erre: A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. A tojások erõsen megkeményedtek. Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet. Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? Kérdezte lányától az apa. Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre? Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét? A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved? Vagy, egy kávészem vagy..? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet. Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát. Ne hagyd magad legyõzni..! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelõ alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat"! A döntés a Te kezedben van!
(Ismeretlen szerzõ) |
|
|
2013. 01. 09. 21:27
Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"!
A tyúk ránéz, és azt mondja:
- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitõl félnem.
Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:
- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbõgi magát:
- Egérke, sajnálom, de nem az én bõrömrõl van szó!
Az egér lehajtott fejjel tér haza.
Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó.
A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát.
A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erõlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szõttesének egy-egy fonala... |
|
|
2013. 01. 06. 12:26
AZ ÉLET AJÁNDÉKA (tanmese mindenkinek...)
Egy végzõs egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna
gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magána k ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelõlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan
várta a diplomaosztó napját. Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetûs életet.
Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elõ.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve.
Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a
kis díszdobozban.
Évekkel késõbb a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap
eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idõs volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen
gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent! Amikor elkezdte intézni
a temetés körüli teendõket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és
megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tõle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt õ ott
hagyta.
Könnyes szemmel nyitotta ki, és az elsõ oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: "Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó
ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tõle?" És ahogy olvasta ezt az
igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol
átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE".
Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük! |
|
|
2013. 01. 06. 00:12
2013. 01. 05. 22:41 160625BD bejegyzése
Jani, ezt el tudom képzelni annyira részletes volt. Engem is idegesített volna, de ezen ahogy leírtad szétröhögtem az agyam. 
 most hogy elolvastam, amit írtam, én is röhögtem 
Amikrõl egyébként ezek beszéltek abban volt egy lehetetlen állítás: a roma manus úgy üzletelt egy cimborájával, hogy síruhákat adtak el. Negyvenért adták, és hetvenért szerezték. Gondoltam, nagyon jó üzletet csináltak ezzel... ekkor már tudtam hogy irdatlan sötétség van jelen testben elõttem a széken ... és amikor leszálltam hogy jól megnézzem a pofáját, akkor erõsebben meggyõzõdtem a sötétségrõl. Hát ne találkozzak vele többet, leöntöm hideg vízzel  , amúgy meg tényleg durva volt az elõadás a buszon. |
|
|
|
|
|

| Info box |
179 eset van az adatbázisban
Jelenleg veled együtt
1 látogató látogatja az oldalt.
|
|
|
| Keresõ |
|
|
| Utolsó 20 beírás |
|
|
|
|
| Partnereink |
|
|
|
|
2013. 03. 03. 17:09 160625BD bejegyzése
